Vizuális környezetszennyezés

Vizuális környezetszennyezés

Rádöbbentésnek, figyelemfelhívásnak szánom a fotókat, reflektálni szeretnének azokra a nap mint nap látott és szinte már megszokott rossz, régi látványmegoldásokra, amelyek az utak mellett feltűnnek.

Természet és emberi környezet. Az érintetlen táj vágyképe és helyette ez a valóság. Azt mondták eleink, az ember humanizálja az őt befogadó természetet. Szó sincs erről. Humanizált természet helyett vizuális környezetszennyezésben élünk. A vidék szemgyönyörködtető látványa helyett a szem szemete.

 

Ilyen és ehhez hasonló minősítésekkel illethetjük mindazokat a tárgyakat, melyek az országutakkal szabdalt tájakon képes felükkel az autóban ülő potenciális fogyasztó felé fordulva, rozsdásodó, kopott hátukat a tájnak feszítve állnak, a rajtuk levő reklámmal kitakarva fontos részeket az őket kényszerűségből befogadó tájból. Gigantikus kulturális hulladékként jelennek meg előttünk és suhannak el mellettünk, alig várva a következő autóban ülő következő áldozatot. Viharvert vastraverzek, megaposzterek rozsdaette állványkeretei, a figyelmet csak a hatalmas méretükkel magukhoz vonzó hirdetőtábla-maradványok, óriási, időette sörösdoboz- és borosüveg  reklámzárványok rondítanak bele a térbe a maguk lepusztultságával, gazdátlanságával, elhagyatottságával. Elfeledve lógnak ég és föld között, funkciójukat régen elveszítve feszítenek a mindenhatóvá lett reklámipar tájidegen halmazaként a szántóföldeken, a réteken, a legelőkön, az utak mentében. Megannyi szembosszantó szépségfolt és szeplő a horizonton, a vizuális környezetszennyezés jeles és míves darabjaiként. Az országutakon közlekedők látóterébe erőszakosan betolakodó reklám-verseny, azóta nem csupán balesetveszélyesnek nyilváníttatott, de a szó igazi értelmében csúfos véget ért, aminek semmi köze a gazdasági válsághoz. Az ember-látogatta tájat reklámokkal hasznosítani szándékozó erőszakos szemlélet bukott itt meg.