Móricz-Sabján Simon nyerte 2022-ben a Capa-nagydíjat

Móricz-Sabján Simon az alföldi életmód változásait bemutató Árnyéksáv című pályaművével megnyerte a fotográfusok Capa-nagydíját 2022-ben.

A Capa-nagydíjat minden éven olyan kiemelkedő tehetségű fotográfus kapja, aki szakmailag megalapozott múlttal is rendelkezik, és társadalmat gazdagító kreatív műveket alkot.  A Capa Központ az ösztöndíjak és a díj odaítélésével is hangsúlyozni szeretné elkötelezettségét a társadalmat gazdagító kreatív művek elkészülése mellett.

„A változások sokszor döntő jelentőségűek és alapjaiban határozhatnak meg minket és életterünket. Az alföldet több mint 10 éve fényképezem, a korábbi fotóesszémet most viszont új címmel és szélesebbre nyitott témákon át folytatom, elsősorban ezen települések lakóinak és közösségeinek sorsfordulataira koncentrálva.

Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom. Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását is. Az iskolák bezárása már elég korán elmozdítja a fiatalokat illetve szüleiket, a kisüzletek, a kocsmák vagy a közösségi terek megszűnése pedig lassan megpecsételheti a települések sorsát is. Az itt élők nehezen tudják előrevetíteni, hogy milyen jövő előtt állnak, de a tanulmányok szerint a következő évtizedekben a magyarság akár egytizede eltűnhet és a magyarok négyötöde városokban él majd. A fiatalokat leszámítva kevés ember sorsa változik meg gyökeresen rövid időn belül, a térségek döntő többsége viszont már nem biztos, hogy ugyanazon pályán fog mozogni, mint eddig.

A vidéki emberekben és közösségekben rengeteg erő van. Ellenálló képességük az erős identitás- és hovatartozás-érzésből fakad, ami helyben tartja őket. A vidéki ember attól erős, hogy mindig tudta: mindegy hol a hatalom, a világ közepe ott van, ahol ő él. Az idősebb generációt semmilyen probléma nem tudja elűzni a szülőföldjéről, még úgy sem, hogy a gyermekek és unokák elköltözése miatt gyakran az elmagányosodás vár rájuk.

A világ viszont gyorsan változik, még ha sokak változatlanul is élnek benne. 2022 meghatározó év és rendkívül nehéz körülményeket teremt. Most kerültek előtérbe a megváltozó időjárás és a világválság hatásai. A települések és lakóik komplikált és rendkívül árnyalt helyzetbe kerültek a perzselő aszályok, a rendszeres bozót- és erdőtüzek, a válság miatti súlyos áremelkedések és az infláció miatt. Az Alföldön élőknek a jövőben valószínűleg sok mindent újra kell értelmezni, miközben a kérdések egyelőre válaszok nélkül sokasodnak. Gyermekkorom alföldi nyarai után bennem is él egy határozott vidéki kép, így a fő kérdés abszolút személyes is: a sorsszerű változások mivé alakítják az Alföld településeit és hogyan alakul az itt élők jövőképe?” – Móricz-Sabján Simon