Nyírő Lajos közös képviselő a 3-as “sárga” ház tetején. Magyarországon sem a Y-házak építése előtt, sem utána nem épültek hasonló társasházak.
Vivien és Cintia a 19-es “fehér” ház előtt.
Pethő Mária gyermekkori portréja lakása nappalijában, az 5-ös “piros” ház A szárnyában, ahová 1974 júliusábán költöztek be férjével. Mária három éve él egyedül.
Pintér Ferenc több Y-ház közös képviselője.
Húsvéti pálinka a hagyományos fadíszítést követően.
Katalin kutyája a 17-es “sárga” ház A szárnyában.
Pintér Ferenc közös képviselő és Kovács László a 11-es “zöld” ház előterében díszitik a lakóközösség karácsonyfáját.
Kamondi Ernő, 9-es "sárga ház", B szárny. Ernő 30 évig dolgozott minőségellenőrként a bauxitbányában.
Az 1-es számú “kék” ház bejárata. A 10+1 emeletes Y‐házak a város keleti szélén, az egykor „Bauxitvárosnak” nevezett lakótelepen épültek fel.
Nagy Krisztián a 9-es „sárga” ház edzőtermében. Az Y-házak legfelső emeleteit közösségi tereknek tervezték.
A 81 éves Hatos Ottó 10 éve költözött az 5-ös “piros” ház C szárnyába, miután fia után felesége is elhunyt.
Istvánné Katalin több mint 44 éve él ebben a lakásban. Férje 25 évvel ezelőtt hunyt el, és azóta egyedül él.
Lépcsőházi sarok a 9-es "sárga” házban. A bauxit bánya megszűnése után az önkormányzat vette át a házakat, de a fenntartási nehézségek miatt később a lakásokat folyamatosan értékesítették.
Futó Balázs Cadillac-je mellett a 7-es “zöld” ház bejáratánál. Az Y-házak építése kísérlet volt egy jobb életminőségre, az épületek magasabb értéket képviseltek formailag is, mint az ekkor kialakított paneles lakótelepek.
Halász Tibor a 7-es “zöld” ház előterében. A házak eredetileg többféle színben pompáztak, mára azonban jelentősen megváltoztak mind külsőleg, mind a lakóközösségek terén is. Bár sokan élnek itt az első beköltözés óta, a lakók cserélődése egyre gyorsul.
Ipszilonok
Tapolca építészeti jellegzetessége, az ipszilon-házak a vidéki közösségek jellegzetes példáját jelentik. A sokat dícsért és kritizált Y-házak új lendületet adtak a városnak az 1970-es években. Az egykor legendás bányászházakból összesen 9 épült a város szélén 1972 és 1986 között. Ezek mindegyikében száz lakás kapot helyet. Mára a lendület megtört, a korábbi modern városrész szürkébb lett, a házak felújítási költségei pedig gyakran lehetetlen feladatok elé állítják a társasházakat. A közösségek viszont erősek maradtak, a lakók jelentős része az átadások óta él a volt bauxittelepi lakótelepen.
Itt bármikor érvényesülhet a mondás, miszerint „rossz szomszédság – török átok“. A házakban tapasztalható összetartásnak, a helyi közösség erejének ezért is kiemelkedő a szerepe az Ipszilonokban. Egy-egy épület lakásaiban egy közepes magyar falu lakossága összpontosul, a 9 ipszilon így már egy óriásfalu népességének felel meg.