Az új norma időszaka

A SARS-CoV-2 névre keresztelt koronavírus mindössze néhány hónap leforgása alatt akkora válságba taszította a világot, amilyet könnyen lehet, hogy a második világháború óta nem látott az emberiség.

Az életünk szinte egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott, a mindennapjainkba egy új rendszer lépett be és sokunk számára új fogalmak. A közösségi távolságtartás, a kijárási korlátozások, a települések lezárásai, az utazási tilalom, a lezárt határok, a gyorstesztek, a maszk használat és a rendszeres fertőtlenítés mind egy láthatatlan ellenség elleni küzdelem eszközei lettek. 

A közösségi távolságtartás, angolul social distancing vált az új normává a COVID-19 terjedésének megakadályozása során, és ez a norma az elkövetkező néhány évben életünk alapjává válhat.

A koronavírus-világjárvány miatt a közegészségügyi szakemberek azt kérik, hogy ne menjünk egymás közelébe. Ez azonban korántsem olyan könnyű, mivel ellenkezik az ember társas kapcsolatokat igénylő természetével. 

A világjárvány különösen kemény próba, hiszen nemcsak azokat igyekszünk megvédeni, akiket ismerünk, hanem azokat is, akiket nem ismerünk, és akiknek a hogylétével általában nem is igazán foglalkozunk. A társadalmi távolságtartásból adódóan a korlátozott személyes kapcsolatok az emberek pszichés jólétére is kihatnak. A járvány nemcsak a fizikai, hanem a lelki egészségre is nagy veszélyt jelent.

Egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy meddig tart a világjárvány. Sok kutatási eredmény arra mutat, hogy évek alatt a SARS-CoV2 szépen beáll majd a szezonális koronavírusok sorába. Ám ma még annyi helye, mozgási lehetősége van, hogy világszinten még nem vagyunk a járvány végén, a közeli jövőben sorban jönnek majd az újabb vírusvariációk és felfutások.

Biztosra vehetjük, hogy egy teljesen új világ veszi kezdetét, amelyben a gazdasági károk is mindenképpen jelentősek lesznek, erősen befolyásolva a ránk váró éveket. Minden valószínűség szerint ez a mi generációnk világháborúja.

Tavaly óta követem és vizsgálom a COVID-19 magyarországi hatásait, hogy egy személyes fotóesszét készítsek a magyar társadalomról a járvány kivételes időszakában.